A vörös fehérnemű az adventi időszak kezdetén került a kirakatba.

Egy szőke próbababa viselte egy fekete bokacsizmával és vörös posztósállal. A többi babára is hasonló stílusú ruhadarabokat aggattak: piros pulóvert ünnepi selyemnadrággal, karácsonydíszes sapkát kesztyűvel, flitteres ruhát toll boával. Ahogy közeledtek az ünnepek, szép lassan vitték el a kirakati darabokat. Helyükre tettek ki újakat, azokat is megvették, még a mikulásfejes boxeralsót is, de a vörös fehérneműhöz hozzá sem nyúltak.

Edina éppen ott állt, amikor ügyes kezekkel elrendezték az egész alakos testen. Megcsodálta, ritkán látott ilyen finoman megmunkált csipkét, a viseléséről meg álmodni sem mert. A homlokát a hideg üvegnek érintette, úgy kereste az árcéduláját. Aztán végre úgy fordította a kirakatrendező, és összeszorított, elhúzott szájjal bólintott: ha egy nullával kevesebb összeg lenne, akkor is drágállotta volna. Tenyerét utoljára az üvegtáblára szorította, mintha magát a ruhát simogatná meg, majd tovább sétált.

Munka után mindig arra vitte az útja. Rápillantott a vörös selyemre, de haladt is tovább, nem állt meg egy pillanatra sem. Megvenni nem fogja, de párja sincs, kit meglephetné vele, amúgy is felesleges álmodoznia egy szexi fehérneműről.

A karácsony lassan beköszöntött. Edina ünnepi ruhát húzott, halászlevet készített, arany gömbökkel díszítette fel a fát. Halk zenét kapcsolt, öntött magának egy pohár bort, és lassan, egyesével meggyújtotta az adventi koszorút. Hit, remény, szeretet és öröm. Edina szívéből mind hiányzott, csak a magány volt jelen. 

A vörös fehérnemű is  maradt a kirakatban. Az összes karácsonyi, újévi öltözéket eladták, de hozzá nem nyúltak. Edina vékony csíkká húzta a száját, ahogy ismét meglátta a két ünnep között. Megállt, a vörös csipke fogva tartotta a tekintetét. Tündökölt a szeme előtt, mintha varázslat ragyogta volna körbe.  Ebben meglelné álmai lovagját? Egy herceggé nem vált békával is megelégedett volna, csak lett volna valaki, aki ha csak percekre is, de vággyal telve tekintett volna rá.

Gondolt egyet, és a pillanat hevében beszaladt az üzletbe. Rámutatott a bábura, és kiderült, pont az ő mérete a kiállított darab. Gyorsan leszedték, és máris a próbafülkében simult a testére.

– Rám vártál? – húzta végig a kezét a mellén, majd a szeméremdombján. Szinte érezte, ahogy az anyag dorombol az érintésétől.

Szilveszter éjjel a vörös fehérnemű a kirakatbábu helyett Edina testét cirógatta. Csakhogy megint egyedül volt. A tetőtéri ablakából nézte a tüzijáték fényeit. Szomorúság lengte be a lelkét. 

Halk, de intenzív zenefoszlányok szűrődtek fel hozzá. Utcabált tartottak a lakása előtt. A faliórája tizenegyet ütött. Rájött, nem akar egyedül megvárni az éjfélt. Másokkal szeretné elbúcsúztatni az óévet. Pördült egyet, és már lent táncolt vadidegen emberek között. 

 – Öt, négy, három, kettő – ordította teli torokból a többiekkel az utolsó másodperceket.

– A szerencse lánya?! – hallotta a háta mögül, ahogy az óra elütötte az éjfelet. 

– Bizony ám – nevetett fel. A kellemesen csengő hang irányába fordult, ahonnan egy vidám tekintet mosolygott. Egy hirtelen vágytól megragadta a gallérját, magához vonta, és csókot lehelt az idegen szájára, majd ránevetett. – Boldog új évet!