A nyár legnagyobb eseményére készült a falu: a bíró lányát vette el a jegyző fia. Hetekkel korábban felállították asátrat a legszebb ház udvarában, amit a hosszú, egyenes Fő utca kötött össze a templommal. A nagy napon már kora reggel elfoglalták a helyüket a nézelődők az út mindkét oldalán, ahol majdan a násznép végigvonul.
Fiatal, menyecske sorban lévő lányok sutyorogtak az első sorban, mögöttük a legények viccelődtek, a szülők ferde szemmel, míg a legidősebbek mindentudóan beszéltek a házasulandókról. Egyedül a gyerekek futkostak felhőtlenül a lábak között. Én is kíváncsian dugtam ki a fejem anyám szoknyája mögül.
A vőfély kilépett a díszes kapun, elkurjantotta magát, mire hangos zeneszó jelezte, mindjárt megpillanthatjuk a fiatal párt. Ám helyettük süteményes asszonyok szaladtak ki, hatalmasra púpozott tálcákkal, teli kancsókkal, és kínálgatták a lesőket. Senkit nem zavart, hogy egymás után hörpintették le ugyanabból a pohárból a lőrét, majszolták a több napos, morzsolódó süteményeket. A kedvencem a mandula aromájú barackmag volt, amiért hiába könyörögtem a nagyiknak, kizárólag lakodalomban ehettem. Két kézzel markoltam belőle, úgy csaptak rám, ne legyek telhetetlen.
Ezek után jöttek egymás után az örömszülők szolid kosztümben és méretre szabott öltönyben. Mosolytalan, komor tekintettel, gőgös fejtartással mérték végig a kíváncsiskodókat.
Csacsogó koszorúslányok fogták közre a házasulandókat. A vőlegény rátartian bámult maga elé, míg a belé karoló hajadon hatalmas csokrát szorosan a hasa előtt tartotta, mint aki rejteget valamit. Akkor még csupán a szomorú arcán ámultam, azon a hatalmas, könnyáztatta szemeken, mellyel a tömeget pásztázta. Kereshetett valakit.
A templomhoz közel váratlanul folyosó nyílt a nézelődők között. Megjelent a hentes, vértől csöpögő bárddal a kezében. Tágra meredt a szemem, ahogy mindenkinek, a zenekar abbahagyta a muzsikálást, a vőfély elejtette díszes, csilingelő, szalagos botját, az örömszülők rémülten kaptak a szájuk elé, de a többiek is némán meredtek a hentesre, még a légy is elfelejtett zümmögni. Félve bújtam anyám derekához.
A hentes köpött egyet, a vőlegény a menyasszonyra lesett, mire az ara sóhajtott egy hatalmasat, és a csokrát lejjebb engedte. A vőlegény undorodva meredt asszonya domborodó hasára, az asszonyok meglepetésükben felsikoltottak, a férfiak káromkodtak, míg a gyerekek hangos éljenzésben törtek ki. Csak a hentes maradt néma és mozdulatlan.
A menyasszony megszorította a vőlegénye karját, mire az észbe kapott, egy láthatatlan intésre a zenekar újra játszani kezdett, a menet pedig tovább haladt.
Végül az utca szép lassan elcsendesedett, mindenki hazament, csak a hentes állt magányosan.

Tetszett? Olvasnál még tőlem? Keresd a Facebookon az írói profilomat!

Kép: Fortepan