Egy szülő legfélelmetesebb rémálma, amikor eltűnik a gyermeke.
Ott állunk a tömeg közepén, az előbb még a kis kezecskét szorongattuk, most meg sehol sem látjuk. Legyünk akármilyen rutinosak, odafigyelők, a gyerekek seperc alatt el tudnak tűnni a szemünk elől még akkor is, ha egyáltalán nem a szokásuk. Ilyenkor jön jól a GPS-es JV91 gyerekokosóra!
Ebédet vettem a bevásárlóközpont ételudvarán. Sorban állás közben fogtuk egymás kezét az akkor hároméves Zsombor fiammal, és beszélgettünk. A pulthoz érve lehajoltam hozzá, közösen választottunk a kirakott fotók alapján. Szorongattam a pracliját, még akkor is, amikor a tálcával elénk rakták a kért halat és sült krumplit. Aztán mégis elengedtem egy percre. Elővettem a pénztárcám, de ahhoz, hogy kivegyem belőle a pénzt, szükségem volt mindkét kezemre. A gyerek ott állt mellettem, nyugodt voltam. Amíg a pénztárca vissza nem került a helyére, és meg nem akartam fogni újra a fiam kacsóját. A levegőt markoltam. Lenéztem, de akkor már nem állt senki mellettem. Körbepillantottam, de a derekamig érő fiamat nem láttam sehol. A sorban mögöttem álló pár nem is látta, hogy gyerekkel vagyok. Egy másik arra járó fiatal látott egy kisfiút az ellenkező irányba cikázni. A fiam lett volna? Hová ment? Merre keressem?
A bútoráruházban éppen egy mosogatót néztünk meg anyummal. Csongor a babakocsiban aludt, a négyéves Zsombor körülöttünk ólálkodott. Tanakodtunk, hogy törékeny porcelánt vegyünk a gyerekek mellé, vagy inkább maradjak a bevált rozsdamentes acélnál. Nem álltunk ott órákat, csak néhány percet, de ahhoz pont elég volt, hogy amikor folytatni akartuk az utunkat, az idősebb fiam nem reagált a hívásunkra. Nem is volt a közelben. Az egymást érő bemutató lakások, helyiségek igazi labirintussá varázsolták az áruházat, aminek minden szegletében egy érdekesebbnél érdekesebb felfedeznivalót rejtettek el. A gyermek egy tizedmásodperc alatt eltűnhetett az egyik átjáróban, mi meg észre sem vettük. De melyikben? Tovább haladt, vagy visszafordult? A hasamra ütöttem, s elindultam az egyik irányba. A fiam helyett csak egy eladóval találkoztam, aki ugyan nem látott senkit, de a központi rádióban hallotta, hogy az áruház másik végén a kollégái találtak egy Zsombor nevű kisfiút. Rohanva próbáltam átverekedni magam a termek útvesztőjén, hogy minél előbb a fiammal legyek. Amikor végre fellélegezhettem volna, kiderült, hogy egy másik Zsombor is elveszett, ő érte küldtek engem is, de ő már szerencsére a szüleivel van. Viszont akkor az én fiam hol van már egy órája?
A kiállításon meleg volt, de odakinn már hideg, így a kabátjainkat a ruhatárban hagytuk. Zsombor ötévesen már ügyesen és gyorsan öltözik egyedül, de Csongort még nekem kell felöltöztetnem, és egy anorák felhúzása az időigényes tevékenységek egyike. Emiatt Zsom engedélyt kért, hogy már sálat, sapkát és kabátot viselve hadd várakozzon odakinn. Nagyfiú, az apukájával nyugodt szívvel engedtük ki, amíg rá nem jöttünk, hogy nem beszéltük meg pontosan, hol is fog várakozni? Az épületen belül az aulában? Vagy már kiment a szabadba?
Mindhárom eset szerencsésen végződött. A bevásárlóközpontban meglátta az egyik ismerősünket, és odament hozzá, az áruházban leült egy asztalhoz rajzolni míg arra várt, hogy megtaláljuk, a múzeum bejáratánál jól látható helyen ácsorgott. Mégis az őszhajszálaim jelzik azt az idegállapotot, amit ilyenkor átéltem.
Ilyenkor felmerült bennem, milyen eszközt vethetnék be, hogy legközelebb ne történhessen semmi hasonló sem?
A MEGOLDÁS pedig egy JV91 TELEFONOS-OKOSÓRA lett!
Időközben kilenc éves Zsombor a mai napig imádja az óráját. Továbbra is fiatalnak érzi még magát ahhoz, hogy saját telefonnal rendelkezzen. Túlságosan szétszórt hozzá. Az óra vagány kinézete és érintőképernyője nem vesztett menőségéből, és ugyan az iskolában tilos a hordása, ott rejtőzik nap mint nap az iskolatáskájában, és tanítás után kerül elő annyi időre, míg felhív, hogy elindult haza. IP67 vízállósággal rendelkezik, így attól sem kell félnem, hogy a vízimádó gyermekem elfeledkezik a készülékről, és a zuhany alatt találja magát, vagy önfeledten beszalad vele a vízbe, bár tartós pancsolásra, fürdésre nem alkalmas.
Másodikos fiunk most kezdi megtapasztalni, milyen egyedül barangolni a környéken. Nem szoktam ebben gátolni, ám az anyai féltés ilyenkor bennem van, ám az óra megnyugtatásul szolgál, hiszen képes dupla modulos, GPS és LBS alapú helymeghatározásra, így a Setracker applikáción keresztül a gyermekünk valós idejű helyzetét követhetjük nyomon. Ugyan nem szokásom figyelni a fiam útvonalát, mégis a tudat, hogy ha küld egy SOS-jelet, akkor pontosan tudom, merre keressem.
A telefonos alkalmazás ezen kívül számos funkcióval rendelkezik:
- írhatunk a csemeténknek szöveges üzenetet, amit az óráján olvashat el,
- a gyermekünk korábbi útvonalát is megtekinthetjük,
- biztonsági zónát állíthatunk be, melynek elhagyásakor a telefonunk jelezni kezd,
- sportóraként használható, hiszen van rajta lépésszámláló, és méri a megtett métereket, elhasznált kalóriákat,
- ébresztés beállítható rajta,
- szívecskés jutalomrendszert is tettek rá, ami a gyermekünk motiválását könnyíti meg.
Számunkra a legmeghatározóbb jellemzője a kétirányú hang alapú kommunikáció lehetősége!
Nem kell továbbra is attól rettegnem, hogy elveszik, én meg nem találom meg. Nem kell keresnem, mert most már ott van a kezén az eszköz, aminek a segítségével bármikor elérem, és ő is elér minket.
Zsom azt is szereti benne, hogy most már ő maga – az alkalmazás segítségével a telefonkönyvébe mentett – 10 személyt bármikor felhívhat, és elújságolhatja a dolgokat a szeretett nagyszüleinek, barátainak, esetleg nekünk a szüleinek. Megnyugtató, hogy az óra védve van a telefonbetyárokkal szemben, hiszen a beprogramozott telefonszámokon kívül más nem hívhatja fel a készüléket.
Biztosak vagyunk abban, hogy amint Csongor eljut abba a korba, neki is lesz egy JV91-es okosórája, mert az ő biztonsága is ugyanannyira fontos a számunkra! A fiúk pedig imádni fogják, hogy az órájukat „összebarátkoztathatják”, amivel hangüzeneteket küldhetnek egymásnak.
