…amennyiben nincs náluk rooming-in szolgáltatás!

Egyetlen olyan kórházban sem szülnék önszántamból, ahol a babák nem lehetnek 24 órában az édesanyjuk mellett. Kétgyerekes anyukaként pontosan tudom, mik az én igényeim, és mik azok, amiket már az első órákban meg szeretnék adni az újszülöttemnek. A legfontosabb pedig az, hogy tisztában vagyok a minket megillető jogokkal, és ilyen téren a vécén is simán lehúzom a kórház protokollját azzal, hogy nem szegülhet szembe a törvényekkel, egyébként is a kórház gyakorlata alapjogokat sért!

Nézzük csak! Az egészségügyi törvény szerint (nem szó szerint idézem, de a 11. paragrafus tartalmazza):

Az újszülött kiskorú betegnek számít, akinek joga van a szülő mellett tartózkodnia, míg a szülő nőnek is, hogy a gyermekével egy helyiségben helyezzék el – amíg az egészségi állapotuk ezt megengedi.

Kétszer volt császármetszésem. Mindkétszer spinális érzéstelenítéssel, ahogy Magyarországon túlnyomó részben történnek. Pontosan tudom, hogy milyen! Az első hat órát mozdulatlanul kell tölteni, leginkább azért, mert a fejünket nem mozdíthatjuk, a testünket meg deréktól lefelé nem érezzük. Ebbe az időszakba esik bele az aranyóra, amikor a baba megszületése után rögtön mellre kerül, és egy órán át zavartalanul kettesben van az anyukával.

Határtalanul szép és meghitt ez az óra. Ahogy a meztelen kicsi a mellen szuszog, szemét lehunyja, csak élvezi az anyai test melegségét. Olyan békés az egész.  Ugyan én mindkétszer féltem, hogy a baba legurul rólam a nagy ágyról, de egyszer sem történt ilyesmi.

Szerettem volna nappal szülni, mert akkor nem kellett volna megkérnem a nővéreket arra, hogy elvigyék, míg én mozdulatlanul fekszem.  Szerettem volna, ha azt a hat órát is velünk tölti, a mellem közelében, apa megnyugtató ölelésében. Császárosként a fiúk megszületésük után apához kerültek, A kisebbik fiam apa meztelen mellkasára. Egyik fiú sem sírt, csak pislogott a körülötte lévő családtagokra.

Ahogy letelt a kötelező mozdulatlanságban töltött hat óra, már állhattam fel, és mehettem ki a fürdőbe. Nem mondom, hogy simán ment! Fájt, piszkosul fájt! Másfél napig ki sem bírtam egyenesedni. Felállni sem ment egyedül. Mégsem éreztem úgy, hogy az egészségi állapotom megkívánja, hogy elvigyék mellőlem a gyermekem.

Ülve, fekve el tudtam látni, akkor meg mi kellett? Segédeszközök, néha egy-egy segítő kéz, de nem a szeparációs pihenés!

Három nap múlva otthon úgysincs, akire számíthat az anyuka, ott egy percre sem adhatja oda a gyerekét azzal a címszóval, hogy neki pihennie kell!

A kórház nem azért van, hogy kipihenjük a szülés okozta fáradalmakat! A kórház azért van, hogy egészségesen térjen haza mind az anya, mind a baba!

Az újszülött egészségének pedig alapvető feltétele a megfelelő gondozás és a helyes táplálkozás!

Ezt tudnák megtanítani a kórházakban a csecsemős nővérek, szoptatós dajkák! Nem azzal, hogy a gyerekeket 3-4 óránként viszik be az anyához etetni, nem azzal, hogy éjszaka hagyják aludni az anyukát, nem azzal, hogy cukros vizet adnak neki, nem azzal, hogy cumit, vagy cumisüveget nyomnak a szájába! Nem!

Azzal segítenének igazán, ha megtanítanák az anyákat arra, hogyan lássák el maguk az újszülöttet. Hogyan kell pelenkázni, hogyan kell fürdetni, és HOGYAN KELL SZOPTATNI!

Beszélnének a kolosztrum fontosságáról, arról, hogy az elején valóban nincs még mindenkinek teje, de ez nem jelenti azt, hogy a következő 2-3 nap során nem is lesz belövelés! Mutassák meg, hogyan kell a babát szoptatás során tartani, ellenőrizzék, hogy lenőtt-e a baba nyelvfékje! Súgják meg a legfontosabb titkot az édesanyáknak: ha szoptatnak, pihenjenek, mert olyankor altató hormonok szabadulnak fel a szervezetében! A csecsemő pedig nem egy tárgy, vagy egy ellátandó feladat! Beszéljenek a biztonságos együttalvásról, mely nem veszélyesebb a bölcsőhalál szempontjából, mint egy kialvatlan anyuka a kanapén bóbiskolva!

Ja, hogy ez majdnem mind megtörténik egy rooming-in rendszerű kórházban?

Igen, de ott nem is szokták a babákat összegyűjteni a csecsemősosztályon!

Más a véleményed? Mondd el a Facebookon!

Viv

fotó: Mikulás ruhába beöltöztetett csecsemők a "hagyományt" elindító karcagi kórházban, NLcafé (2018)