Szeretem Vekerdynek a gyerekneveléshez való hozzáállását, nagyon hasonlít az enyém az Ő gondolataira. 

Egy hónappal korábban, amikor megvettem a legújabb könyvét, jegyet is vettem a Budapesten tartandó előadására. Rögvest kettőt, majdcsak lesz valaki, aki eljön velem - reménykedtem, hogy esetleg a gyermekem apja. Nem is kellett könyörgőre fognom, azonnal rávágta, hogy szívesen.

Az est tegnap volt. A fiamat a nagyszülőkre bíztuk, és ketten útnak eredtünk. Azt hittem, hogy több kisgyerek is lesz, hiszen mégiscsak a gyerekekről szól az előadás, de talán egynek, ha hallottam a hangját. 

Tetszett, jókat kacagtam a példákon, a Tanár úrnak jó a humora. És valóban ért a gyerekekhez! Legalábbis ez jött le abból a fél-egy órából, amikor az óvódáskorúakról, az iskolásokról és a kamaszokról beszélt. A következő fél-egy óra (időérzékem nem nagyon volt) a közönség kérdéseire adott válaszokról szólt. Néhány kérdéstől a hideg rázott, de volt olyan is, hogy csupafüllel hallgattam, mert annyira érdekelt. Szerettem volna én is kérdezni: "Mitől válik egy ember gonosszá, agresszívé - pszichopatává? Genetika, vagy nevelés?" Tudom, túl sok Gyilkos elméket nézek, de ez már a várandóságom ideje alatt megfogadtam: nekem egyetlen egy lesz a fontos: a gyerekeim szeressék a természetet, állatokat, ne bántsanak senkit és semmit. Nem mertem feltenni, de lehetőségem sem akadt. Én ilyenben mindig ügyetlen vagyok. Talán jobb is így, legalább nem csinálok magamból hülyét.

A könyvet úgy elraktam a múlt héten, hogy nem találtam meg az estére. Mindenképp szerettem volna dedikáltatni, így inkább vettem egy másikat. Viszont rájöttem - ismételten, hogy nekem nem szabad személyesen megismerkednem azokkal, akiket dicsőítek. Valahogy ilyenkor mindig rossz szájízzel jövök el. Szerettem volna, ha a könyvet személy szerint nekem dedikálja. "Vivnek, Zsom anyukájának. Vekerdy" Hát nem lett volna szép? Ehelyett az előttem lévők megkértek, hogy fotózzam le őket a Tanár úrral, aki kedvesen belement, de közben elvette az én példányomat, és csak "belefirkantotta" a nevét. Semmi személyes, csak haladjunk.  Persze, ezt is megértem. Közel a nyolcvanhoz, egy hosszú est után sietne, nem a csitri rajongókkal bájcsevegne, de... Megköszöntem az estét, és még rám sem tekintett, csak egy szívesent mondott, miközben már mástól vette el a könyvet. Olyan nagy fáradtság lett volna rám néznie egy pillanatra, egy röpke mosolyt csalni az arcára, miközben kimondja?

Tudom, tudom, én vagyok a túlérzékeny... De akkor is, még gyereklelkem van...