Ezek jutnának eszembe, ha csupán három szóval mutathatnám be
Szodoray-Parádi Abigél webdesignert.
2021-ben csatlakoztam a Miadéle blogger-mániájához, melynek keretén belül minden hónapban a Proust-kérdőív alapján bemutatok egy Miadéle bloggert.
Januárban olyan megtiszteltetés ért, hogy az AbiTrend alkotójával, Szodoray-Parádi Abigélnek tehettem fel az önismereti kérdéseket.
Abigél két szenvedélye: az írás és a rajzolás.
Gonosz módon rögtön azt kérdeztem, hogy a kettő közül melyiket választaná, ha muszáj lenne? Előre sejtettem, hogy erre nem lehet, így nem is fog olyan egyszerűen válaszolni, hiszen mindkettő a lelke egy-egy darabja, mely az egész életét végig kísérte.
Gyermekkorától a mindennapjai szerves része a rajzolás, de úgy igazán az egyetemen – amikor kutatóbiológusnak tanult – jött rá, mennyire is áll közel a szívéhez.
A laborgyakorlatokon le kellett rajzolni a vizsgált fajok határozó bélyegeit. És gyakorlatilag, szinte mindent végigrajzoltunk. Ki nagyobb, ki kevesebb lelkesedéssel rajzolt az évfolyamtársaim közül, én viszont ezt tartottam az egyik legklasszabb dolognak.
Az iskolapaddal egyidejűleg az írás örömét szívta magába. Az első verse az általános iskola alsó tagozatában született, amivel elindult az írók rögös, de megállíthatatlan útján.
Képes voltam gátlástalanul bármit megírni: legyen az disszertációs dolgozat, tudományos vagy népszerűsítő cikk, pályázat, éves jelentés, novella, vers, blog, weboldal. Az írás magasabb szintekre emel.
A rajzolás létfunkció, út a gyermekkori önmagához, míg az írás kapocs a külvilághoz.
A rajzolás számomra létfunkció, egy végelláthatatlan flow folyamat. Nehéz visszarángatnom magam a létbe, ha elkezdem. Olyan ősi, mély agyterületeket mozgat meg, amelyeket időnként aktiválnom kell ahhoz, hogy képes legyek jelen lenni, beszélni, viselkedni a hétköznapi életben. A rajzolás elvisz egy időtlen világba. Valahova gyerekkoromba, amikor még nem voltak gátlásaim, amikor úgy tudtam húzni egy vonalat, úgy megformálni egy alakot, hogy közben nem éreztem megfelelési kényszert: szabadon, a tökéletességre való törekvés nélkül. A rajzaimban, vonalvezetéseimben, érzelmek vannak. Mindazok, amelyeket elfolytok a felnőtt világomban: ujjongás, kíváncsiság, végtelen szeretet, félelem, düh, szégyen. Így, ha valaki rájuk néz, valószínűleg mindezeket átéli. És ez benne a legszebb, átadni az érzést, hozzájárulni ahhoz, hogy átélje más is.
Ugyan az írással is érzelmeket fejezek ki, mégis annak van eleje, vége, közepe. Érzem, ahogyan a fogaskerekek dolgoznak. Kapcsolatot teremt a világgal számomra. Írás nélkül kiüresednék, olyan lennék, mint egy fekete fehér jelenet egy színes filmben.
A kettő egymás nélkül értelmetlen…
A tökéletes boldogság: az egyensúly
Egy alkotóművésznek az egyik, ha nem a legnehezebb életfeladata, hogy a művészetét és a hétköznapi, családi életét összhangba hozza. Abigél is úgy véli, a kiteljesedett boldogság akkor áll fenn, ha a lelkében örökké égő, hajtó flow élmény egyensúlyba kerül a négygyermekes anya mindennapi életével.
Félelem a vírusoktól
Abigél sok más mellett novellákat is ír. Az egyik, pályázatra írt, Memory24 novellájában egy vírus támadja meg az emberiséget, amitől csak az elmúlt 24 óra eseményeire emlékeznek. Akármennyire is félelmetes, ennél sokkal valóságosabb az a félelme, hogy egyszer valóban elveszítheti a képességét a tanulásra, vagy elveszíti a szavakat, ahogy a regényíró, Iris Murdock A csodálatos női elmében.
Hétköznapi hős: Mezővári Gyula
A novellapályázatot ugyanaz a Mezővári Gyula írta ki, aki kreatív írást tanított Abigélnek. Példaképként tekint rá, akitől megtanult alázatosan írni.
Irtó nehéz természete van, komoly dolog kicsikarni belőle dicséretet. Amikor odadörgöli az orra alá, hogy rendben, akkor te már egekben jársz. Tisztelem és felnézek rá, mert rengeteg mindent megtanított nekem. Egész más megvilágításba helyezte, azt, ahogyan szemlélni kell a világot. Már amennyiben, meg szeretnénk írni azt. Mindig az gondoltam, hogy mély empátia jellemez, hogy szeretem és ismerem az embereket. De akkor és ott, megtanultam, hogy ez csak illúzió. Fenéket ismerem az embereket. Sokszor nem is látom őket oly annyira el vagyok foglalva saját magammal. Gyula megmutatta nekem, az alázatot. Azt, hogy igenis, létezik önmagamon kívül is világ. Megmutatta nekem, hogy milyen nyitott szemmel járni az emberek között. Megtanultam megfigyelni őket. Azóta is így szemlélem azokat az embereket, akikkel találkozom: megfigyelem milyen a hanghordozásuk, a gesztusuk, a reakcióik, milyen amikor álmosak, milyen amikor bosszúsak, hogyan szólnak a gyerekeikhez…
Az élet úgy jó, ahogy van!
Megkérdeztem Abigéltől, ha tehetné, mit változtatna meg a múltban, és ő azt felelte, hogy megakadályozná az édesanyja halálát. Viszont utána eszébe jutott szeretett, nagyra becsült, örök inspirációt adó nagymamája mondása, miszerint: Amikor reggel felébredsz. Nézz ki az ablakon és örülj. Ha süt a nap azért, ha esik az eső azért.
És rájött, hogy ha nem úgy alakul az élete, akkor most nem lenne az, aki. Sem az írás, sem a rajzolás nem játszana ilyen rendkívüli szerepet az életében, de még a gyerekei sem biztos, hogy megszülettek volna…
Úgyhogy visszatérve a kérdésre: semmit. Minden jól van így ahogy van.
Hajtóerő az örök kíváncsiság.
Abigél élete folyamatos tanulás. Nem létezik olyan, ami ne érdekelné. Mindenről újabb és újabb kérdések születnek meg benne, melyekre válaszokat keres. A válaszok pedig újabb kérdéseket vetnek fel és íme a végeláthatatlan körforgás.
Ezért lettem kutató biológus, kezdtem el denevérekkel foglalkozni, beiratkoztam a szociológiára is egy posztuniverzitális továbbképzésre, ahol közösség fejlesztést tanultam, majd civil szervezet építést, pályázatírást is, végül mérhetetlen kíváncsiságom a webdesign felé terelt. Belevágtam és elvégeztem egy kreatív írás tanfolyamot, hogy képes legyek megírni életem regényét. És, a mai napig is csillapíthatatlan vágyat érzek a tanuláshoz.
Ott jó, ahol otthon van.
Ott, ahol tudok az anyanyelvemen beszélni. Ott, ahol az emberek, pontosan olyan maximalisták, és tökéletesség mániásak mint én, ahol közös a múlt és ugyanaz lesz a jelen. Vagyis, itt élnék a legszívesebben. Ahol most is élek.
Abigél szavajárásával zárom az írásom (mert nekem is mennem kell az oviba):
... mindjárt megyek, csak ezt még befejezem
Köszönöm Abigélnek a rólam készített rajzot és az interjút!
Viv
Az illusztrációk Abigél rajzai, bármilyen felhasználásukért keresd Abigélt: https://abitrend.com/kapcsolat-arajanlat/
